2018. május 8., kedd

gyorsan Berchtesgadenről

Mielőtt teljesen okafogyottá válik. Illetve előtte még zárójelben megjegyzem, hogy gyönyörű, napos és meleg tavaszunk van idén itt Luxemburgban, virágillat és világos este 9-ig, és minden reggel félórával az ébresztő előtt ébredünk az elképesztő madárcsicsergésre, mert nyitott ablaknál alszunk. <3

Szóval Berchtesgaden: képeslap. Havas hegyek, alpesi mezők legelésző tehenekkel és megszámlálhatatlan sárga virággal, vízesések,  hihetetlenül tiszta patakok és folyók, vendégszeretet, és a szállásunkon a világ legkényelmesebb ágya.

Random mezők hegyekkel:







Berchtesgaden gyönyörű, szupervilágoskék, szupertiszta folyója:





Obersee:





Königsee:





Hintersee:




A Hintersee felülről
Random virágok:







És végül Berchtesgaden maga, valamikor este fél 9 körül :)


2018. április 24., kedd

ki tudja többször leírni egy posztban azt a szót, hogy magyar

Amikor megkérdezik (pl. egy hotelben), honnan jöttünk, B. általában rávágja, hogy Luxemburgból, én meg elgondolkozom, hogy erre most mit kell mondani? Magyarok vagyunk, de Luxemburgban élünk? Magyarországról jöttünk (közvetve ez igaz, csak ez egy baromi hosszú utazás akkor)? 
Amikor a brüsszeli magyar nagykövetségen a választáskor megkérdezték, honnan jöttünk, egymásra néztünk zavarodottan: na itt mit kell mondani? Van annak relevanciája, hogy Luxemburgból? A kérdező látta a zavarunkat, és rögtön hozzátette: melyik választókerület? Á, na, így már világos. 

Magyarnak lenni nekem legeslegelsősorban azt jelenti, hogy értem, amikor valaki azt írja kommentben, hogy "félig székely, vagy tán egészen az", és elmosolyodom, meg kicsit összeszorul a torkom, hogy egy vadidegen emberrel így közös hullámhosszon lehet lenni.

Azt is jelenti, hogy sokszor mesélek a kollégáimnak Magyarországról, nem csak a jelenről, hanem a múltról is, kicsit tanítom őket a közép-európai perspektívára (az orosz főnimet nem kell, vele elég csak összenéznem - magyarnak lenni ezt is jelenti). 

A tény, hogy magyar vagyok, egészen addig nem volt fontos számomra, amíg Magyarországon éltem. Most se tudom, hogy mennyire az. Véletlennek tartom, ahogy azt is, hogy kislány lettem és nem kisfiú. Most inkább csak hangsúlyosabb szerepet kapott a magyarságom, mert olyan helyen élek, ahol ez kuriózum (és mivel a munkahelyemen én vagyok az egyetlen magyar, ez sokszor szóba is kerül). Örülök a (sport)sikereknek, amikor vannak, de büszke nem vagyok, mert nem az én érdemem egyik se. A saját személyes sikereim közül semmit nem kötök a magyarságomhoz. De vannak olyan tulajdonságaim, amiket igen, például a nyíltság, (néha, de egyre ritkábban kéretlen) őszinteség, egyenes nemet mondás fölösleges udvariaskodási körök helyett, humorérzék/irónia (nem a léte, a jellege). De ezeket például csak azért fedeztem föl, mert a kollégáim másmilyenek, ezért kötöttem össze a magyarságommal. Lehet, hogy tévesen. :)

Magyarnak lenni sok bosszúsággal jár, mert még friss kivándorló vagyok, naponta többször követem a híreket és ennek megfelelően naponta szörnyülködöm. Ha nem költözünk haza, kíváncsi vagyok, fog-e ez változni pár (?) év múlva.

Magyarországot turistaként nagyon szeretem, szépnek találom a pirostetős vidéki házakat, a falvakat, a tájat, szeretem a Balatont, a Velencei-tavat, Budapestet. Persze sok olyan hely van, amihez érzelmileg is kötődöm, de úgy általában szépnek látom az országot (és ez régen is így volt), habár meg vagyok győződve róla, hogy a színek tompábbak, mint Luxemburgban, itt sokkal élénkebbnek látom a fák zöldjét, de mivel sosem volt lehetőségem egymás mellé tenni egy otthoni és egy itteni lombkoronát, simán lehet, hogy ezt csak hallucinálom (láticinálom). Ugyanakkor az előző bekezdésben írtak miatt - még új kivándorló vagyok - látom azt is, ami a szép táj és a felújított homlokzatok mögött van, így a Magyarországról bennem élő kép messze nem idilli.

A magyar konyha érdekes kérdés, most pl. eléggé hiányoznak a magyar ízek, a paprikás-fűszeres zsíros dolgok, de most elég régen voltam otthon, és nemsokára megyek, ez is erősíti a hiányérzetet (nem csak a kajával kapcsolatban).
Pont ma kiderült véletlenül, hogy a kajaszállító cégnél, amelyiktől az irodába majdnem mindennap ebédet szoktam rendelni, az egyik szállító (csaj) magyar. Két hete valaki ráírta a - tőlük származó - kajámra, hogy "Jó étvágyat!", az akkor nagyon meghatott, most kiderült, hogy ő volt az. Nagyon megörültem neki, pedig semmi közös nincs bennünk pont azon a két dolgon kívül, amit véletlennek tartok: hogy mindketten lányok vagyunk és mindketten magyarok. Utána még percekig vigyorogtam. :)

A Himnusztól libabőrös leszek, és titkos vágyam, hogy Kodályt énekeljünk az itteni kórussal. Asszem, az elválasztás még várat magára...

2018. április 9., hétfő

hát...

... a következő négy évben sem költözünk haza.

:((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

2018. április 8., vasárnap

újabb hétvége Belgiumban

Ilyen is volt már, csak most a választás miatt mentünk. Szerintem ugyan nem egészen fair, hogy a nem Magyarországon élők is szavazhatnak (hiszen utána a rezsim nem a mi adónkból fogja finanszírozni a kiadásait), de ha már lehetett, akkor kihasználtuk.

Ez arra is jó volt, hogy Istvánnét elvigyük kirándulni: a két nap alatt összesen kb. 450 km-t mentünk, ennek túlnyomó részét autópályán, és rájöttem, hogy tényleg igaza volt mindenkinek, aki mondta, hogy a pálya a legnyugisabb dolog, mert így is van, és bár tegnap odafele még kicsit feszültem, ma hazafele lazán süvítettünk, és közben bömbölt a Carmina Burana. Meg leeresztett ablak, napsütés, szóval király volt! Pont ilyennek képzeltem a vezetést. (És el kell, hogy mondjam, baromi jól szól a zene a kocsiban, 6 hangszóró van, tiszta koncert-feeling!) Brüsszelben nem vezettem, egy (ingyenes) P+R-ben hagytuk az autót a város szélén, ma mentünk vissza érte.

Tegnap odafele megálltunk Han-sur-Lesse-ben, cuki kis belga falu, van egy nagyon szép cseppkőbarlangja meg egy óriási vadasparkja. 

Gyönyörű idő volt!




A helyi Szabadság híd.


Ilyen kisvonattal vittek a barlanghoz:



Ami így nézett ki:







Az idegenvezető, hatodik generációs barlangász. Kicsit elkámpicsorodva mondta, hogy bár az egyik termet az ükapja fedezte fel, neki magának még semmit nem sikerült felfedeznie. A barlang látogatható része kb. 2 km hosszú, egy domb alatt megy végig, a Lesse folyó fölött. Minden egyes képződményt a víz hozott létre... :)

Ott folyik lent a Lesse. Most "télen" a folyó hidegebb, mint a barlang, ami 10-13 fokos egész évben, de nyáron nyilván a víz a melegebb (biztos nagyon szép pára van akkor).
Ott volt a tó is a Harry Potter( hatodik részé)ből, nem tudom, mennyire látszik jól, élőben tényleg fantasztikus látvány volt, ahogy a Lesse gyakorlatilag tóvá szélesedve hömpölyög a barlang alján:





Kijárat, itt láttunk egy csomó denevért a híd alatt elrepülni :)
Aztán megnéztük a vadasparkot is, sajnos szafari-módban, amiről nem tudtuk előre, hogy ilyen lesz: egy nyitott teherautón mentünk, és mi azt hittük, a vadaspark bejáratánál majd letesz, de nem, végig vittek, és ahol volt mit nézni, ott lelassítottunk, meg volt kétnyelvű ismertető, és ahol érdemes volt, ott megálltunk, kiszálltunk 5-6 percre. Így is szép volt, csak hát eddigre már ültünk eleget, meg a természet jobb "közvetlenül"... (Legalább a barlangban gyalog voltunk.)

Tradicionális belga ebéd.













Aztán visszamentünk Istvánnéhoz és irány Brüsszel!



Kedvenc brüsszeli sörözőnk, az A la mort subite ("a hirtelen halálhoz", ez egy sörmárka egyébként), olyan szép! Ide mindig mindenkivel jövök, amikor Brüsziben járok. (Oké, decemberben, amikor tolmácsolni voltam, nem jöttem.)

Vacsora: 12 hónapig érlelt Chimay sajt B.-nek, "croque madame" nekem, és két kis sörke.

A városháza tornya a Grand-Place-on.

Ez is a Grand-Place.

És az obligát gofri, amire a tejszínhab nem kellett volna, és amúgy banán is van a kiwi mellett, csak nem látszik. Figyelünk a vitaminbevitelre!
Ja és aki nagyon szemfüles ÉS ismeri eléggé a környéket, az felfedezheti, hogy a kép a Maneken Pistől kb. három méterre készült.



Ma reggel arra keltünk, hogy milyen király szállásunk van már, baromi jól néz ki a reggeli meg a helyszíne is (a szoba is oké volt, de semmi extra, és ez alapján sokkal középszerűbbre számítottunk):




Aztán elsétáltunk a nagykövetségre bő másfél óra alatt (jó lassan, meg jó sok kerülővel, hogy kimaxoljuk a szép időt meg a szép Brüsszelt):

A téren, ahol laktunk, pont bolhapiac volt :)











Papagáj!


A szavazás rendben zajlott, ahogy hivatalosék mondanák, kicsit kellett sorban állni, de szerintem mindenestül nem volt több az egész 15 percnél. A poénfaktor az volt, hogy az a segítő-rendező lány, akinél aláírtam az ívet, ismert Budafokról (az exem baráti köréhez tartozott), én meg nem tudtam hova tenni, mert az arca meg a keresztneve ismerős volt, de a vezetékneve abszolút nem, gyűrűje nem volt, úgyhogy megkérdeztem, nincs-e egy ilyen és ilyen nevű bátyja, mondta, hogy de, úgyhogy nyugtáztam, hogy akkor az, akire gondolok, na de mi lett a nevével? Ezt tőle nem kérdeztem meg, de megvannak a módszereim és félórával később már tudtam is, hogy négy évvel ezelőtt a bátyja és ő is felvették az anyai nagyapjuk nevét valami családi perpatvar nyomán. 

A szavazás után még egy jó hosszút sétáltunk, egészen Istvánnéig. :) 


Felfedeztünk egy óriási parkot, a Bois de la Cambre-ot:







Hazafele pedig, a hétvége megkoronázásaként, bementünk az arloni Ikeába, hiszen most már végre van mivel hazahozni a (kisebb) bútorokat! És vettünk székeket meg evőeszközöket, meg egy nagyobb evőeszköz-tartót, meg két párnát, meg borospoharat, meg vizespoharat, meg két állólámpát a lenti szobákba meg egy nagyobb lakást. És ha már ott voltunk, meg is ebédeltünk, mert az valahogy kimaradt.